Hírek

Megjelent Kurtág zongoraműveinek két új kötete

Megjelent Kurtág zongoraműveinek két új kötete

A zongorára szánt Játékok 1973-tól íródó sorozata eredetileg zongoraiskolának készült, az eltelt évtizedek alatt azonban a sorozat elvesztette didaktikus jellegét, és Kurtág zeneszerzői műhelyének dokumentumává vált, amely kulcsot ad nagy formátumú szimfonikus, kamara- és vokális műveihez is.
A most megjelent X. kötet két részre osztható: Első felében régebbi, eddig kiadatlanul maradt darabok sorakoznak az 1943-ban írott Szvittől az 1980-as évekig, betekintést nyújtva Kurtág zenei nyelvének kialakulásába. A kötet második felében 2002 és 2011 között komponált darabok szerepelnek. A gyakran aforisztikus rövidségű tételek az európai zenetörténet számos jelenségére hivatkozó asszociációkat rejtenek, jelentős részük hommage- vagy in memoriam-tétel, személyre szóló, szubjektív üzenet barátoknak, kollégáknak, szeretett családtagoknak - s rajtuk keresztül minden zenét szerető embernek.

Kurtág számára Muszorgszkij művészete mindig fontos példakép volt. Több műve tartalmaz Muszorgszkijra utaló részeket (Játékok IIIA kis csáva), és operájában, a Fin de partie-ban is hivatkozik Muszorgszkij deklamációs stílusára. 1989-ben készítette el ezt a két négykezes átiratot, amely csatlakozik korábbi preklasszikus átiratainak sorához. Az átiratokat a Kurtág-házaspár mutatta be.