Vokális zenéjével Vajda János (1949) jelentős elismerést vívott ki magának. A Mario és a varázsló, illetve a Leonce és Lena vezető helyet biztosít számára az utóbbi évtizedek magyar operakomponistái között. Latin nyelvű egyházi kompozíciói azonban ugyanolyan jelentékenyek; eddigi legkiemelkedőibb művei közé tartozik a Magnificat, a Pater noster és a Missa in H.

Vegyeskarra és orgonára komponált Requiemje 2012-ben keletkezett, ajánlása a bemutatón éneklő debreceni Canticum Novum Kamarakórusnak és karnagyuknak Török Ágnesnek szól. A nyolctételes darab különlegessége, hogy Mozarttal szemben – Fauré példáját követve – nem tartalmaz Offertoriumot; ezzel szemben a Lux Aeterna szakaszt Libera me és In Paradisum tétel követi. Faurétól eltérően Vajda megzenésítette viszont a drámai középkori verses Sequentiát, a Dies iraet. Ilyen eltéréseket a liturgia rugalmassága lehetővé tesz.

A mű hangterjedelmi és énektechnikai téren nem támaszt rendkívüli követelményeket; az intonáció tekintetében azonban hivatásos vagy legalábbis magas színvonalú amatőr kórus adottságaival számol. A zeneszerző egyébként nem csupán liturgiai szempontból rugalmas: az orgonajátékos a hangszer és a helyszín adottságaira való tekintettel módosíthat a kottában javasolt regisztráción; a szólószakaszok pedig ad libitum jellegűek abban az értelemben, hogy énekelhetik őket a kórus arra alkalmas tagjai, külső szólisták, vagy ilyenek hiányában a teljes szólam is.

Ami azonban a legfontosabb: a darab drámaisága és festőisége, a szöveg finomságainak kifejezésére fordított zeneszerzői figyelem, illetve a kivételes dallami invenció rendkívüli expresszivitást kölcsönöz a műnek. A zenei szövetek, hangzások, karakterek változatossága, a mű kiegyensúlyozott és mégis kontrasztokban gazdag felépítése, harmóniáinak érzékenysége pedig már első alkalommal nagy hatást gyakorol a hallgatóra.