Hírek

Megjelent Balázs Árpád kórusainak gyűjteményes kiadása

Megjelent Balázs Árpád kórusainak gyűjteményes kiadása

„Ami más, ugyancsak népszerű szerzőktől megkülönbözteti, az a műgond, az ízlés es a minden népszerűség mellett is mindig megnyilvánuló művészi igény” – így jellemezte mestere, Farkas Ferenc egykori tanítványát, a most 85. születésnapját ünneplő Balázs Árpádot. Zeneakadémiai tanulmányai után Balázs Aram Hacsaturjan, illetve Goffredo Petrassi mesteriskolájában képezte tovább magát. Gazdag életművében a zenes színpadi művek, oratóriumok, kantáták, vonós- es fúvószenekari darabok, hangszeres szóló- es kamaraművek, kórusművek, filmzenek, népdalfeldolgozások, pedagógiai művek egyaránt megtalálhatók, s több zenei tárgyú, pedagógiai célú könyvet is írt. Műveivel hazai es nemzetközi versenyeken több mint 50 díjat nyert. Munkásságát a magyar állam számos kitüntetéssel, többek között 1970-ben Erkel-díjjal, 1981-ben Érdemes Művész címmel, 2000-ben Köztársasági Elnöki Aranyéremmel ismerte el. 2002-ben Magyar Örökség díjjal tűntették ki, Salzburgban pedig az Európai Tudományos es Művészeti Akadémia rendes tagjává választottak.

Balázs Árpád 85. születésnapja tiszteletére kiadónk gazdag kórusműterméséből ad közre kétkötetnyi válogatást. Balázs Árpád már ifjú zeneszerzőként aktívan benne élt a magyar és nemzetközi kóruséletben. Megérezte és tudatosan alkalmazta az énekelhetőség alapelveit, az éneklő közösségek érthető zenei nyelvén beszélt. Jelentős költők inspirálták különböző nehézségi fokú művek komponálására a kánonoktól a nagyívű kórusfreskókig. Balázs Árpád kompozíciós technikája sajátos, másokéval összetéveszthetetlen, jellemzi a jól énekelhető „szélső-belső”, egymást ölelő szólamok füzére, a lineáris gondolkodás, ami Palestrinától Kodály közvetítésével jutott el hozzá. Művei európai énekkarok kottatárában éppen úgy megtalálhatók, mint az Amerikai Egyesült Államokban vagy Japánban és Kínában. És a már ikonikussá vált Bodzavirág segítette Oscar-díjhoz 2017-ben a Mindenki című magyar kisjátékfilmet.

Fotó: UMP EMB