29 éves leszel, hat éve szerezted meg zeneszerzői diplomádat, tanítasz a budapesti Zeneakadémián, kamarazenei és kórusműveid sokfelé elhangzottak már a világban, zeneszerzői versenyeken nyertél díjakat, és most a Holland Filharmonikus Zenekar mutatja be a megrendelésükre írt Blue című zenekari kompozíciódat az amszterdami Concertgebouw-ban. Mit jelent számodra ez az esemény?
Néhányszor már volt lehetőségem zenekarra komponálni: diplomamunkám egy oratorikus mű volt, majd 2020-ban hangzott el a Magyar Rádió Zenekarának előadásában Journal című darabom, amiben főként a korábbi kamaradarabjaimban kikísérletezett zenei gondolataimat, egyfajta kamarazenei gondolkozást ültettem át zenekarra. Természetesen ez az írásmód is lehet a zenekar kezelésének egyik lehetősége, bár számot kell vetni azzal, hogy a kamarazenére jellemző részletgazdagság nehézséget jelenthet egy zenekarnak. A hangszerelési vagy formai túlrészletezettség helyett praktikusabb egyfajta nagyvonalúságra törekedni, ami könnyebben megszólal egy nagyobb együttesen. A most bemutatandó Blue-ban, úgy érzem, nagyobb szerepet kap a zenekar egységesebb kezelése.
2021–22-ben Eötvös Péter mentorált zeneszerzője vagy: az eddigi mentorálás jelentett-e ilyen szempontból tanulságot?
Igen, a mentor-program keretében eddig két darabot írtam: ezek egyike egy ensemble-darab, aminek 2022 júniusában lesz a bemutatója. Az Eötvös Péterrel való megbeszéléseken általában olyan apró részletekről esik szó, amik azért túlmutatnak önmagukon, például olyasmiről, hogy mitől lesz érzékelhető egy hangszeregyüttesnek a tömege, vagy hogy ne törekedjem nehezen kivitelezhető vagy nehezen hallható effektusok használatára. Jelen lehettem Eötvös legutóbbi operájának néhány próbáján: ott is világos volt, hogy Eötvös maga is arra törekszik, hogy az operai zenekar akár lapról olvasva is képes legyen megszólaltatni a művet.
Az új darabod címe: Blue. A műről írt ismertetődben képzőművészeti példákra hivatkozol, például Yves Klein kultikus, kék színű festményeire. Miben kapcsolódik a zenéd ezekhez a képekhez?
Yves Klein kék festményeiben azt találtam megragadónak, hogy egyszínűek ugyan, mégis hosszan tanulmányozhatók. Ha bizonyos összetevőikben visszafogottak is, másokban annál gazdagabbak, és ez számomra nagyon érdekes egyensúlyt teremt. Nemcsak festmények, hanem a kék színről írt művelődéstörténeti könyvek is inspiráltak. De persze ezek az ismeretek legfeljebb áttételesen kerülhetnek be egy kompozícióba. Ami azért az új darabomat technikai szempontból Yves Klein munkáihoz hasonlóvá teheti, az a monotematika, illetve az, ahogyan a darab lassan, fokozatosan változó hangzásokban bontja ki a zenei anyagát. Ilyen szempontból különösen sokat foglalkoztatott a kb. 7 perces időtartam kezelése is, ami egyszerre kíván egyfajta gazdagságot, változatosságot, de ugyanakkor tömörítő fogalmazást is. A felkérésnek megfelelve arra is törekedni akartam, hogy minél sokrétűbben megmutassam, hogy ma milyennek gondolom a magam zenéjét.
És milyennek gondolod ma a Kecskés-zenét?
2019-ben befejezett, kórusra és vonósnégyesre írt Komm című darabom a legjellemzőbb példa: ebben éles ellentétbe állítok egymással különféle szövegi és zenei tartalmakat, az egyikkel felerősítem a másikat, és így eltérő világok ütköznek össze benne. Emellett eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy nagyon különböző ízlésekkel rendelkező előadók vagy hallgatók egyaránt felfedeznek valamit a zenémben, ami megszólítja őket. Nem szoktam ugyan zenei idézeteket használni, mégis törekszem tonális érzéseket kelteni a zenémmel. Fontosnak érzem például, hogy a saját eszközeimmel adjak a harmóniavilágomnak olyasfajta irányokat, dinamizmust, amit a klasszikus-romantikus zenében például a moduláció, a hangnemváltás jelentett. És ez nem jelent visszanyúlást egy régi zenei nyelvhez, hanem inkább annak az újrateremtése.
Lásd a partitúrát
Kecskés D. Balázs honlapja
Fotó: Felvégi Andrea