Liszt Ferenc (1811. október 22. Doborján [Raiding] - 1886. július 31. Bayreuth) ünnepelt zongoraművész, zeneszerző és karmester, a szimfonikus költemény műfajának megteremtője.
Hatéves korában kezdett zongorázni (édesapja tanította); olyan gyorsan fejlődött, hogy amikor egy nyilvános soproni hangversenyen 9-évesen Ries nehéz Esz-dúr zongoraversenyét eljátszotta, feltűnő művészi sikerrel, édesapja egy pozsonyi koncertet is tervbe vett. E fellépése hatására néhány magyar mágnás hat évre 600 forint éves ösztöndíjat ajánlott fel Liszt zenei képzésére. Ezt örömmel elfogadták és a család 1822-ben Bécsbe költözött. Liszt 18 hónapig Czernytől vett zongoraleckéket, Salieritől tanult zeneelméletet; a zeneszerzésbe kettejüktől nyert bevezetést. Czerny feltehetően Beethovennek is bemutatta.
Liszt 1822-23-as nyilvános bécsi fellépései olyan sikert arattak, hogy apja elhatározta: nyugat-európai turnéra indul fiával, majd pedig a párizsi Conservatoire-on taníttatja. Útban a francia főváros felé Liszt egyebek közt Münchenben és Stuttgartban is szerepelt, s közönsége Mozart reinkarnációját vélte felismerni benne. Azonban a Conservatoire-ra idegen származása miatt nem nyerhetett felvételt. Ezután Liszt nem vett több zongoraórát és autodidaktaként bontakoztatta ki tehetségét. Rövid ideig Paërnél és Reichánál tanult zeneszerzést, és írt egy egyfelvonásos kis operát Don Sanche, ou le Château d'Amour címmel, amelyet 1825-ben az Académie Royale de Musique-ben ötször előadtak.
Liszt apja haláláig, 1827 augusztusáig turnézott, majd Párizsban telepedett le, és tanítással biztosította a saját és édesanyja megélhetését. Visszavonultságából az 1830-as júliusi forradalom ragadta ki. A legmagasabb irodalmi és művészi körökben mozgott; Chateaubriand, Lamartine, Victor Hugo alkotásai, Chopin és Berlioz zenéje, a saint-simonisták és Lamennais abbé társadalmi nézetei hatottak rá; elhivatottságot érzett a papi pályához, de végül a művészetet választotta. Paganini bravúros hegedűjátéka felkeltette benne a virtuóz hangszerjáték és a drámai előadásmód igényét, Berlioz pedig megerősítette zenei elképzeléseiben.
Első élettársával, Marie d'Agoult grófnővel (aki íróként Daniel Stern néven vált ismertté) 1835-36-ban Svájcban, majd 1837-39-ben Itáliában tettek utazást. Három gyermekük született: Blandine, Daniel, továbbá Cosima, aki később Richard Wagner felesége lett. 1839-ben Liszt felajánlotta, hogy koncertjeivel előteremti a bonni Beethoven-szobor felállításához hiányzó összeget. Az ekkor megkezdett turnék során meghódította Európát.
1847-ben megismerte Carolyne von Sayn-Wittgensteint, második élettársát. Carolyne-nak része volt abban, hogy Liszt befejezte előadói karrierjét és 1848-ban Weimarban letelepedve udvari karmesteri állást vállalt. Weimart - Goethe után újból - Németország kulturális fővárosává, egyúttal a modern zene központjává tette.
Tehetséges kortársait önzetlenül támogatta; karmesterként különösen sokat tett Wagner és Berlioz elismertetéséért, tanárként a fiatalabb pianistanemzedék, Hans von Bülow, Tausig, (később Thomán István, Szendy Árpád) tudásának tökéletesítéséért. Zeneszerzőként weimari éveiben alkotta meg legnagyobb hatású műveit, köztük az 1-15. Magyar rapszódiát, a Zarándokévek 1-2. kötetét, a H-moll szonátát, a 12 szimfonikus költeményt, a Faust- és a Dante-szimfóniát, az Esztergomi misét, a két zongoraversenyt és a Haláltáncot.
Weimarból távozván 1860-69 között Rómában élt, ahol 1865-ben felvette a kisebb egyházi rendeket. Az 1860-70-es éveiben komponálta a Krisztus-oratóriumot, a Koronázási misét, a Via crucist és számos kisebb vallásos művét. 1869-től haláláig évente néhány hónapra Budapestre és Weimarba utazott. 1875-ben felkérték az újonnan alapított Zeneakadémia elnökének és tanárának. Az intézmény első önálló épületében kapott szolgálati lakásában (ma: Régi Zeneakadémia, Liszt Ferenc Emlékmúzeum) Liszt telente tartotta zongora-mesterkurzusait. 1886 nyarán már betegen utazott a Wagner-fesztiválra s ott, Bayreuthban érte a halál július 31-én.
Az Új Liszt Összkiadás
Liszt Ferenc teljes életműve máig feltáratlan. Zeneműveinek, írásainak és levelezésének egységes, tudományos igényű kiadása, a zeneszerzői életmű tematikus katalógusba rendezése bár megkezdődött, befejezése még várat magára.
A weimari Franz Liszt-Stiftung 1907-ben megkezdett és 33 kötetig eljutott régi összkiadásának modernizálását és befejezését célozva indította útjára az Editio Musica Budapest 1970-ben az Új Liszt-Összkiadást, melynek 50. kötete épp a jubileumi Liszt-év (2011) elején jelent meg.
Az új összkiadás 1970 és 2005 között publikált I. és II. sorozata tartalmazza a mester összes szóló-zongoraművének végleges verzióját, emellett függelékben közöl olyan korábbi változatokat is, amelyek jelentősen eltérnek a végleges műalaktól. A kottaszöveget minden egyes kötetben német és angol nyelvű, részletes előszó, angol nyelvű kritikai jegyzetek, valamint egyes források néhány facsimile-oldala egészíti ki. A 18 kötetből álló első sorozatban az eredeti kompozíciók, a 24 kötetes másodikban a más szerzők műveiből készült szabad átdolgozások illetve átiratok kaptak helyet. Minden egyes kötet kezdettől fogva kétféle formában kerül kiadásra: a praktikus célokat szolgáló kartonált változat csak annyiban különbözik az egészvászon kötésű összkiadás-kötetektől, hogy nem tartalmazza a kritikai jegyzeteket.
A két sorozat összesen 42 kötetének elkészítése közben eltelt 35 év alatt, a kritikai kiadásokkal szemben támasztott igények változásával összhangban jelentősen megváltoztak a közreadói alapelvek is: míg az összkiadás elindítói, Dr. Gárdonyi Zoltán és Szelényi István elsősorban az előadói igényeket tartották szem előtt, a főszerkesztői posztot tőlük 1973-ban megöröklő Sulyok Imre és Mező Imre kezdettől fogva hangsúlyt fektetett a művek genezisére, illetve az összes hozzáférhető korabeli kéziratos és nyomtatott forrás megszerzésére és összehasonlítására. Így, a forráskutatás módszereinek, és főként a kritikai jegyzetek elkészítésének fokozatos finomítása révén az összkiadás a zenetudomány számára is értékessé válhatott.
A 2005-ben, Kaczmarczyk Adrienne és Mező Imre szerkesztésében megkezdett „Pótkötetek" az első két sorozatot egészítik ki: a szóló-zongoraművek korai verziói, időközben előkerült, mindmáig kiadatlan kompozíciók, albumlapok, illetve befejezetlen művek kaptak helyet bennük. Az eddig elkészült 14 kötetben olyan izgalmas, befejezett darabok váltak széles körben hozzáférhetővé, mint például az Harmonies poétiques et religieuses és a Zarándokévek I-II. egyes darabjainak korai verziója (köztük a Dante-szonáta két változata), Berlioz Harold Itáliában c. szimfóniájának átirata, a Beethoven 5-7. szimfóniájából készült átirat korábbi változata, vagy például a nyomtatásban most először napvilágot látott Freischütz-fantázia. A pótkötetekben az előszó az angol és német mellett már magyar nyelven is olvasható.
Az Új Liszt Összkiadást 2017 óta az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó Kft. gondozza.